Szigliget

„Engem a szentek küzdelmei érdekelnek. Nem az, amikor már szentek voltak, hanem az, ahogyan azzá lettek.”

„…felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.” (Fil 3, 13-14)

Bódi Mária Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten.

Édesapja Bódi János, a Felvidékről Magyarországra menekült lovászfiú, aki uradalmi kocsisként dolgozott. Édesanyja Nyika Mária Erdélyből származott, cselédlány volt a Badacsonyban nyaraló úri népeknél.

A szülők közös életük kezdetén Szigligeten telepedtek le. Itt vállaltak munkát 1920. szeptember 5-én Turbék István molnárnál, az Eger-víz patak völgyében. Itt, a „szigeti malomban”, a hatalmas zúgó malomkerék melletti kocsislakásban született meg 1921. augusztus 8-án a kis Magdi.

Magdinak két testvére volt: Gyula és János. Mivel édesapjának nem voltak iratai, szülei nem köthettek házasságot, így Magdit törvénytelen gyermekként anyakönyvezték. Nehéz szociális helyzete miatt családjának sokat kellett költöznie, így a Balaton-felvidék számos településén laktak.

A család 1922. újévkor Szigligetről Balatonszepezdre költözött.

Magdi tudta, hogy Krisztussal való barátsága nemcsak földi élete néhány évére szól, hanem örökké tart. Ez az örök cél vonzotta a hétköznapokban, az ünnepek szép pillanataiban és a legsötétebb órákban is.

„1941 augusztusában Magdi Margitkával útnak indult Pécel felé, hogy ott részt vehessen életének első zárt lelkigyakorlatán, az ottani női lelkigyakorlatos házban.

E lelkigyakorlat alatt különösen két dolog ragadta meg a lelkét: ’szentnek kell lennem tűzön-vízen keresztül’, ’apostolkodnom kell a lelkekért’.

– Együtt utaztunk hazafelé is – mondja el Margitka.

Lelkünk visszhangzott a lelkigyakorlat felemelő élményétől.

– Szentek leszünk. Én mondom neked, te is súgd folyton a fülembe. Sikerülni fog! Erről levelezünk, ezért imádkozunk és erősítjük egymást – mondta.

– Nem oltárra emelt szentek akartunk lenni. Hétköznapi életünket élve mindegyikünk a maga helyén menti a lelkeket és teszi a magáét Isten országáért – folytattam.”

(Részlet P. Temesi József S.J.: Tanúságtétel liliommal, vérrel c. könyvéből)