Daka-puszta (Papkeszi) – „Inkább te ne egyél, de a szegényeknek mindig adj.”

„Aki megkönyörül a szegényen, az Úrnak ad kölcsön, s ő megfizet neki tettéért.” (Péld 19, 17)

Magdi családjával 1942. április 1-jén Alsódaka-pusztára költözött. Magdi ebben az időszakban a balatonfűzfői oltáregyletben, a gyártelepi Mária-kongregációban és a vilonyai Szívgárdában tevékenykedett.
Az Alsódaka-pusztán töltött évek alatt történt: 1942. december 8-án Magdit Mária-kongreganistává avatták; 1943-ban átvette a vilonyai Szívgárdát; 1943 nyarán Pécelen zárt lelkigyakorlaton vett részt, melyen megfogalmazódott benne titkos kérése, hogy korán haljon meg, de olyan halállal, mely az ifjúságra hat, hogy Krisztushoz találjon; 1943-ban ápolónői tanfolyamot végzett. Frontszolgálatra jelentkezett, azonban a munkahelye nem engedte el, mert nagyon jó munkaerő volt, és számítottak a munkájára. A család 1944. április 1-jén Alsódaka-pusztáról Litérre költözött.

Magdi az emberekhez való pozitív viszonyulásával, hétköznapi szeretetcselekedeteivel valóban megélte, amire Isten hívta. A hétköznapok szürkeségébe fényt vitt, Isten fényét, szépségét.
„A szegényekhez már nagyon korán vonzódott. Még Köveskálon történt, hogy egy kisgyermek a szomszédságunkban elvesztette szüleit. A nagyszülők nevelték. Amikor közeledett a hideg idő, Magdi egy napon így szólt édesanyjához:
– Édesanyám, én elmegyek és kéregetek, hogy pénzt szerezzek és meleg ruhát vehessek neki.
– Hát nem szégyellsz koldulni?
– Miért szégyellnék? Összeszedem a pénzt és veszek neki egy télikabátot. A pénz hamarosan együtt is volt, a meleg ruha elkészült. Az eset sokaknak feltűnt és meg is jegyezték:
– Milyen csodálatos lelke van ennek a kislánynak.”

(Részlet P. Temesi József S.J.: Tanúságtétel liliommal, vérrel c. könyvéből)