„Nem félek, nem vagyok egyedül, az Úr Jézus mindenhová elkísér. Vigyázok a lelkemre, hogy ő engem soha el ne hagyjon.”
„Hogyan lehet a haláltól félni? Hiszen csak utána láthatjuk Urunkat színről színre…A halál egy boldog pillanat. Hogyan lehet attól félni?”
„Milyen boldogok azok, akik a hitükért onthatják vérüket… Gondolkodás nélkül kész volnék Krisztusért meghalni!”
„Ne féljetek, a jó Isten velünk van. Testünket megölhetik, de lelkünket nem. Ezért vigyázzatok, hogy lelketek mindig tiszta maradjon! Ebben a percben élünk, a másikban meghalhatunk…Ugye lányok, nem félünk! Mi történhet? Legfeljebb teljesül a vágyunk és eljutunk a jó Istenhez…”
1941 augusztusában Magdi barátnőjével, L. Margitkával Pécelen vett részt lelkigyakorlaton. Hazafelé a vonaton így beszélgettek:
Magdi kijelentette, hogy neki tulajdonképpen nem is kell vesződnie férfiakkal, mert ő az Úr Jézust választja, neki szenteli életét egészen. Próbáltam ellenvetést tenni:
– Ezt még meg kell gondolnod. Még sokkal fiatalabb vagy annál, semhogy véglegesen dönts életedről. És az anyaság is nagyon szent dolog.
– Mindezt jól tudom – válaszolt egyre határozottabb hangon –, de örömmel ajándékozom életemet, az élet szép ígéretét Istennek. Akadt kérőm is, aki illett volna hozzám, de hálát adok az Istennek, hogy ezáltal válaszút elé állított. Így megmutathatom, hogy az Úr Jézust mindenkinél jobban szeretem.