Imaóra
Segédanyag az egyéni vagy közösségi imádsághoz: szabadon felhasználható a lehetőségeknek és a résztvevők számának, összetételének függvényében. Alkalmas Szentségimádáshoz, templomi imaórához, vagy akár egyéni elmélkedéshez is.
Az egyes részek között lehet énekelni, ez azonban akár el is hagyható. Az imádságok után tartsunk csendes perceket Isten jelenlétében.
Előkészület
Keressünk egy csendes, békés helyet az imádsághoz.
Lehet ez egy megszentelt hely, egy templom, ahol az Oltáriszentség előtt elcsendesedhetünk, de lehet akár az otthonunk is: készítsünk imasarkot (ez lehet akár egy sarok a szobában, egy polc vagy egy asztal). Helyezhetünk ki Szentírást, hisz Isten az Ő Igéjével is jelen van, vagy szentképeket, amelyek Isten jelenlétére emlékeztetnek bennünket.
Énekek:
Dicsőség, szent áldás, tisztesség Álltok szótlanul (Föltámadt! Alleluja)
Imádság Istenünk, köszönjük, hogy jelen vagy és lehetőséget adsz arra, hogy Veled legyünk. Segíts, hogy el tudjuk engedni azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyek meggátolnak bennünket abban, hogy teljesen Rád tudjunk figyelni. Add nekünk Szentlelkedet, töltsd be szívünket, hogy ebben az imaidőben minden háborgás megszűnjön bennünk, és egész lényünket a béke töltse el.
Szentírási rész
A hét első napján két tanítvány elindult egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” „Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. „Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. (Lk 24,13-35)
Elmélkedés
Az emmauszi történet a Krisztussal való találkozásból fakadó gyógyulás lehetőségét mutatja meg a számunkra. A tanítványok elindulnak. Nincs már semmi, ami Jeruzsálemben tartaná őket. Csalódottság, harag van bennük. Jézus, akit ők erősnek hittek, még önmagán sem tudott segíteni, keresztre feszítették. Ezzel egyidőben megélik a gyász, a fájdalom, a félelem érzését is. Veszteségként élik meg, hogy aki miatt feladták addigi kiszámítható életüket, már nincs köztük. Mesterük bukása után úgy tűnik, hogy csődöt mondtak, úgy érzik, hogy Isten elhagyta őket, teljesen magukra maradtak. A két tanítvány útközben beszélget egymással, egymásnak kezet nyújtanak, próbálják feldolgozni a történteket, igyekeznek enyhíteni magányukat. Egyszer csak csatlakozik hozzájuk egy „idegen”. Megszólítja őket, ők megállnak. A megállás lehetőséget teremt számukra egy másik ember meghallgatására, megértésére, a lényeg feltárására. A tanítványokat magával ragadja amikor Jézus feltárja annak az értelmét, amit az írások a Messiásról írnak. Már ekkor megtapasztalható közöttük Isten gyógyító jelenléte függetlenül attól, hogy még nem tudják, hogy ki szegődött melléjük, hiszen nem ismerték fel Őt. Szemük akkor nyílik meg, amikor Jézussal egy asztalhoz ülnek, Ő megáldja, megtöri a kenyeret, majd odanyújtja nekik. A tanítványok boldogsága határtalan. Jézus már nem halott, feltámadt, így továbbra is velük marad. A sötétségből fakadó vakságnak vége, a betegségből gyógyulás, a szomorúságból túláradó öröm lesz. Isten minden kétséget kizáróan jelenvalóvá vált.
Imádság Urunk Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy Te utunk során mellénk lépsz, mellettünk maradsz, és akkor vagy a legközelebb, amikor életünk legnagyobb nehézségeit éljük meg, amikor úgy érezzük, hogy elengedted a kezünket, magunkra hagytál bennünket, hogy távolabb már nem is lehetnél. Urunk! Meghívunk Téged, hogy szenvedéseink, betegségeink, veszteségeink megélésekor legyél mellettünk, engedd megéreznünk, hogy nem vagyunk egyedül. Segíts nekünk abban, hogy tudatosítani tudjuk magunkban, hogy keresztjeink nem a magánügyeink. Ezek a Te ügyed is, hiszen azzal, hogy Te a saját keresztedet magadra vetted, a mieinket is hordozod. Hála legyen Neked ezért.
Csend
Énekek:
Szent Magdolna elmene Mennek az asszonyok
Történet Magdi életéből
„A kézi pisztolyos katona lejött a lépcsőn. Magdi fejkendővel kötötte be a fejét, a kendőt eléggé előrehúzta, hogy arca kevésbé legyen látható. A katona a bunker belseje felé mutatott és rászólt Magdira:
– Hajde, hajde… Magdi szó nélkül indult. Két kezét kiskabátja zsebeibe csúsztatta. Bal zsebében a rózsafüzér volt, jobb kezében a kisolló, amelyet napközben a varrásnál használt. Édesanyja észrevette, hogy Magdi a két zsebében a kezébe vett valamit. Ez a sokat sejtető mozdulat feltűnt az édesanyának és ki akarta venni Magdi kezét a zsebéből. Magdi nem engedte:
– Engedjen, édesanyám, most én elmegyek.
Ezt mondta és szorosan tartotta továbbra is ujjait. Belépett az óvóhely cikcakkban kiképzett sötét belsejébe. A katona utánament.
…
Magdi azonban hamarosan megjelent a bunker azon kijáratánál, amelyiken az előbb bement. Fején a kendő hátra volt csúsztatva, nem úgy előrehúzva, mint amikor a bunkerbe lépett. Arcán a felindultság vonásai. De minden szava nyugodtan hangzott:
– Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor – mondta a szomszéd leánynak. – Én már meghalok… Édesanyám, menjenek innen, én most már meghalok.
Magdi menekült, de nem futott. Talán már nem tudott, különben a halál elől futott volna. Szavai is azt mondják, hogy a halál már biztos. Úgy látszik tehát, azok emlékeznek jól, akik a bunker belsejéből már lövést hallottak.
Magdi is fölment az udvarra. Eközben az óvóhely másik, azaz hátsó kijáratánál megjelent a katona, aki Magdit a bunkerbe vezérelte. Arca dühös volt. Szeme alatt szúrt sebből vér szivárgott. Magdi nem találta el a szemét a sötétben. De biztos, nagyon meglepte Magdi nem várt védekezése. Ezért valószínű, hogy akkor lőtt először.
Amikor a katona megpillantotta Magdit az udvaron, azonnal lőtt. A második lövésnél Magdi két karját az égre emelte, majd összezárta, mint az akkori liturgiában a pap végezte szentmisében. Uram, Királyom!… Végy magadhoz!
Ezek voltak utolsó szavai. Még vagy hat lövést kapott. Mindegyikre megingott, de állt. Nem sikongott, nem kapkodott. Zsebében újra a rózsafüzért szorította. Az utolsó golyó is, mint a többi, a hátába fúródott, de ez a szívét találta el. Magdi arccal előre esett.”
Imádság
Uram Jézus! Magdi életét adta tisztaságának megőrzéséért, a Hozzád való feltétel nélküli hűség megtartásáért. Fiatal kora ellenére nagy bátorsággal és elszántsággal nézett szembe a halállal, ezért jutalmul megkapta Tőled az élet teljességét.
Jézusunk! Adj nekünk is erőt a hitünk megvallásához, és ahhoz, hogy mindig hűségesek maradjunk Hozzád. Eléd hozzuk gyengeségeinket, gyarlóságainkat, fogyatékosságainkat és a csendben kérjük, hogy érintsd meg ezeket. A Te erőddel vezess minket tovább a hűség útján. Kérünk, töltsd meg hiányainkat a Te életed teljességével.
Csend
Énekek
Krisztus, virágunk
Ez az a nap
Imádság
Urunk, Jézus! Hálatelt szívvel magasztalunk és dicsőítünk téged! Imádkozni hívtál bennünket, és mi Veled tartottunk. Hálásak vagyunk azért, hogy lehetőségünk volt ebben az órában csak Veled lenni, hogy érezhettük jelenlétedet és végtelen szeretetedet. Köszönjük, hogy hibáink, gyengeségeink, bűneink ellenére kincsekként tekintesz ránk, engedd, hogy mi is kinccsé válhassunk a körülöttünk élők számára.
Rövid csend
Záróénekek
Örvendetes napunk támadt
Alleluja – Föltámadt Krisztus, legyőzte a halált