A nagyböjt idején, amikor az Egyház a bűnbánat, az elcsendesedés és a lelki megújulás útjára hívja híveit, különösen időszerűvé válik Bódi Mária Magdolna tanúságtétele.
Életében a nagyböjti időszak többek között a lelkigyakorlatok ideje volt: a belső megtérésé és az Istennel való kapcsolat elmélyítéséé. A népmissziók, a lelkigyakorlatos alkalmak és az életgyónás vállalása mind arról tanúskodnak, hogy Magdi fiatalon is tudatosan és következetesen kereste az életszentség útját. Egyszerű, mégis radikális döntései – a hiúságról és a lélekre nehezedő könnyelműségekről való lemondás – mély lelki érettségről árulkodnak, és ma is példát adnak mindazoknak, akik a nagyböjt napjait őszinte szívvel szeretnék megélni.
P. Temesi József Tanúságtétel liliommal, vérrel című könyvében így ír:
„Kedves ünnepek voltak Magdi számára a plébánia népmissziói nagyböjti lelkigyakorlatai. Szívesen gyalogolt vagy kerékpározott délután, sőt esténként is hat kilométert, csakhogy részt vehessen a szentbeszédeken.
1937-ben életgyónást végzett egy missziós atyánál. Alaposan megtárgyalta lelki ügyeit. Ekkor tizenhat éves volt. Gyakorlati elhatározásul félredobta a púderos dobozt és minden könnyebb fajsúlyú olvasmányt egyszer s mindenkorra.
Élete vége felé … újból életgyónást végzett, vagy helyesebben összefoglaló gyónást ugyanennél az atyánál. Az atya nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze a plébánost:
– Ki volt ez a kislány?
István atya nagyon komolyan, igen elismerő szavakkal jellemezte Magdit. A kifejezéseire már pontosan nem emlékszem. A tartalma az volt: ez egy szent kislány.
Évekkel később, ugyanez az atya, Sántha Máté OFM, amint értesült Magdi haláláról, levélben keresett fel engem.
– Csodálatos lélek volt – állapította meg.
Mint Magdi állandó gyóntatója, kijelentésében véleményem megerősítését láttam. Épültem rajta.”