Imaszándékok

Imádkozzunk Ferenc pápáért, aki súlyos betegség és sok küzdelem után húsvéthétfő reggelén földi útját befejezve hazatért a Mennyei Atya Házába. Kérjük Urunkat, hogy elhunyt pápánkat vegye fel a mennyei szentek társaságába, hogy a többi szenttel együtt közbenjárhasson értünk, hogy mi is az irgalmasság és a remény útján tudjunk járni.

Imádkozzunk a pápaválasztó bíborosokért, hogy a Szentlélek töltse el őket bölcsességgel, hogy olyan vezetőt válasszanak a látható egyház élére, aki Isten népét a Lélek segítségével hűséggel, odaadással és szeretettel irányítja. Adjon az új pápának bölcsességet, hogy példájával minket is az örök boldogság országába vezessen.

Imádkozzunk azokért, akik szervezőként sokat tettek a boldoggá avatás ünnepének előkészítéséért, valamint azokért is, akik zarándokként szerettek volna részt venni az ünnepen, különösen azokért, akiken erőt vett a csüggedés amiatt, hogy Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartásának ünneplésére a tervezett időpontban nem kerülhetett sor. Kérjük a továbbiakban is a kreativitás és az öröm Lelkét, hogy ne veszítsék el lendületüket, és Magdi példájából erőt merítve az elkövetkező időszakban is tudjanak Krisztus barátságában növekedni.