Vilonya – „Minden könnyű, amit az ember Krisztusért és a lelkekért vállal.”
„…hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16, 15)

Magdi családjával 1940-ben Mámapusztáról Vilonyára költözött.
Ebben az időben Fűzfőgyártelepen volt a plébánia, amelyhez filiális egyházközségként Vilonya is hozzátartozott (Litér és Királyszentistván mellett). Magdi utolsó éveiben Litéren lakott, de az egész plébánia területén tevékenykedett. A vilonyai szülők közelebbről nem ismerték, de látták, hogyan foglalkozik a gyerekekkel. A gyerekek lelkesedtek is érte. A szülők azt gondolták, hogy Magdi tanítónő, aki hivatásánál fogva foglalkozik a gyerekekkel a Szívgárdában.
Magdi a vilonyai szívgárdistáit akkor is továbbra vezette, miután a családjával Vilonyáról Daka-pusztára költöztek. Még 1944-ben (Litérre költözésük után) is többször visszajárt a vilonyai szívgárdistáihoz.
Magdi és családja 1942. április 1-jén Vilonyáról Alsódaka-pusztára költözött.

„Alig hagyta el az iskolát, máris megkezdte az önálló apostoli tevékenységet. Plébánosának, Androsits István atyának csakhamar szemébe tűnt, hogy Magdi együtt jött a mámapusztai gyerekekkel vasárnaponként szentmisére. Egy sem hiányzott közülük. István atya örömmel látta ezt az apostoli buzgalmat, amit Magdi minden felkérés vagy biztatás nélkül vállalt magára.
Egy ilyen vasárnapi alkalommal szólította meg először Magdit:
– Magdi! A mámapusztai gyerekek nem tudták a hittant.
– Meglátja Tisztelendő Bácsi – akkor még így szólította plébánosát, aki felismerve benne az apostolt, első igazi lelki vezetője lett -, ezután mindig tudni fogjuk.
Többet nem szólt. Valóban úgy tett, ahogyan mondta. A mámapusztai gyerekek mindig remekeltek hittanórán.
– Hogyan tanultátok meg ilyen jól? – kérdezte az atya.
– Bódi Magdi kikérdezte tőlünk – hangzott a válasz.

Magdi tehát minden feltűnés nélkül apostola lett a hat-hét iskolásból álló pusztai gyerekeknek. Vezette is őket a templomba rendszeresen. A hívek is észrevették és úgy emlegették:
– Megjött a Magdi meg a családja.
Vasárnap délután kiment velük vadvirágokat szedni és közben elbeszélgetett velük Jézuskáról…”

(Részlet P. Temesi József S.J.: Tanúságtétel liliommal, vérrel c. könyvéből)