Szentbékkálla

„Olyan jó szeretni az Istent. Úgy fölmelegszik az ember szíve.”
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17)

Bódi Mária Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten, szegény uradalmi cseléd szülők gyermekeként. Nehéz szociális helyzete miatt családjának sokat kellett költöznie, így a Balaton-felvidék számos településén laktak.
Köveskálon csak a nyári időszakban volt szentmise kéthetente vasárnaponként. Rendszeres szentmisét Szentbékkállán tartottak, ahová Magdi kisgyermekként rendszeresen átjárt, ha szülei engedték, és volt kísérője: testvérei, iskolatársa, vagy egy-egy falubeli asszony. A zord időjárás esetén sem hanyagolta el a szentmisére járást.
Magdi rövid, de teljes és példamutató életében Isten szeretetét közvetítette az elesettek, betegek, gyermekek és rászorulók felé.
1945. március 23-án halt meg, amikor egy szovjet katona erőszakos közeledését követően Jézusnak tett tisztasági fogadalma védelmében életét áldozta.
A cselédsorból származó munkáslányt 2025. szeptember 6-án XIV. Leó pápa megbízásából Erdő Péter bíboros avatta boldoggá Veszprémben.

Minden barátság legfontosabb eleme a közösen töltött idő. Magdi szívesen töltötte idejét mennyei barátjával, Jézussal. Hétköznapi teendőihez az imádságból merített erőt.
„A pusztai szomszédok be-bejártak hozzájuk. Bódiné az utolsó falatját is odaadta volna a szegényeknek. Csak egyetlen szót kellett szólni és mindent megtett, ami tőle tellett. Segített a házimunkák elvégzésénél, kölcsönadott ezt-azt.

Az ilyen látogatások alkalmával mind többen látták Magdit térden állva imádkozni. Nem számított neki, hogy mások is vannak a szobában. Csak éppen ránézett tágra nyílt, nagy fekete szemével a belépőre; némán köszöntötte és zavartalanul folytatta, amit abbahagyott. Órák hosszat képes volt így maradni.
– Néha attól tartottam, hogy megfázik a szoba hideg földjén és rongyot tettem térde alá – mondja az édesanyja. Kedves egyszerűséggel intette is leányát:
– Miért imádkozol oly sokat, hiszen nincsen neked annyi vétked?!
– Édesanyám, sokat lehet imádkozni, de eleget soha – válaszolt.”

(Részlet P. Temesi József S.J.: Tanúságtétel liliommal, vérrel c. könyvéből)