Magdi barátnője így emlékezett vissza egy beszélgetésükre:
„Magdi kijelentette, hogy neki tulajdonképpen nem is kell vesződnie férfiakkal, mert ő az
Úr Jézust választja, neki szenteli életét egészen. Próbáltam ellenvetést tenni:
– Ezt még meg kell gondolnod. Még sokkal fiatalabb vagy annál, semhogy véglegesen dönts
életedről. És az anyaság is nagyon szent dolog.
– Mindezt jól tudom – válaszolt egyre határozottabb hangon -, de örömmel ajándékozom
életemet, az élet szép ígéretét Istennek. Akadt kérőm is, aki illett volna hozzám, de hálát adok
az Istennek, hogy ezáltal válaszút elé állított. Így megmutathatom, hogy az Úr Jézust
mindenkinél jobban szeretem.”
„Voltak komoly kérői, akik illettek volna hozzá. Érezte, hogy könnyen gyulladna rokonszenvre irántuk. Ilyenkor azonnal kitért útjukból. Más szívével nem játszott, de a sajátjával sem. Határozottan, de nagyon finom tapintattal adta tudtukra, hogy ne is próbálkozzanak.
– Egy alkalommal O. István atyával beszélgettem – mondja el József atya. – Magdi rendkívül megnyerő, ugyanakkor szerény és tartózkodó modoráról. – Mint munkatárs, úgy van köztünk. Mintha ő is pap lenne és nem kislány.
– Talán nincs is leányszíve – jegyezte meg István atya -, úgy értem, hogy Magdinak nem kell küzdenie sem a tiszta életéért.
– Magam is éppen így gondolom – válaszoltam. – Alkalmas időben azonban megkérdezem tőle, mert biztos, hogy tanulni fogok belőle.
[…]
– Nagyon is lobbanékony a szívem, hamar tüzet tudnék fogni – válaszolta Magdi. – Édesapámtól örököltem. De mindig megfékezem szívemet.
Ezt a feleletet nem vártam, nagyon meglepődtem. Úgy gondoltam, Urunk kissé frigid szívet adott neki, és ezért könnyű és természetes, hogy ragyogóan tiszta leánysága háttérben tud maradni szeretetreméltó embersége mögött. De egy-két másodperc szünet után így folytattam:
– Nem jelent-e akadályt ez Magdinak, vagy nem okoz-e nehézséget, a fiúkért végzett apostoli munkájában?
– Á, nem. Nekem nem lehet udvarolni. Üres udvarló beszédet nem hallgatok meg, hanem az irántam érdeklődő fiúnak kezébe adom Tóth Tihamér valamelyik ifjúsági könyvét és kérem, hogy az én kedvemért olvassa el. Legközelebb, ha beszélni akar velem, kikérdezem, hogy mit olvasott. Ha nem olvasta el, nem tárgyalok vele többet. Ha pedig elolvasta, velem csak erről lehet beszélni, míg meg nem unja és továbbáll.
És még így is előfordul, hogy a beszélgetés után megkérik a kezemet. Ilyenkor nyíltan megmondom, hogy nem megyek férjhez.
– Nem gondol-e arra Magdi, hogy ezekkel a beszélgetésekkel némi reményt kelt a tisztességes fiúk szívében, ugyanakkor csalódást és fájdalmat okoz azzal, hogy nem megy férjhez?
– Valóban volt egy fiú, akit komoly vallásossága miatt többre értékeltem, mint a többit. Ő is hamarosan megkérte a kezemet. Amikor megmondtam, hogy nem megyek férjhez, megkérdezte, miért? Erre igen zavarba jöttem. Lesütöttem a szememet és azt feleltem: ezt ne kérdezze. A fiú megértette és így válaszolt:
– Bocsásson meg Magdus, hogy ezt mertem tenni. Ígérem, hogy engem többé nem lát,
– El is ment a gyárból, megszüntette a munkaviszonyát. Mivel ilyen szépen viselkedett, rokonszenv lobbant fel szívemben iránta. Sajnáltam, hogy fájdalmat kellett okoznom neki. Körülbelül két évig kellett küzdenem érzéseimmel. A tiszta szándékú sajnálat egy fiú iránt igen nagy hatással van a leányszívre.
Így aztán érthető, hogy később is gondja volt rá, nehogy megtessék valakinek.”