Szentbékkálla
„Olyan jó szeretni az Istent. Úgy fölmelegszik az ember szíve.”
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 17)
Köveskálon csak a nyári időszakban volt szentmise kéthetente vasárnaponként. Rendszeres szentmisét Szentbékkállán tartottak, ahová Magdi kisgyermekként rendszeresen átjárt, ha szülei engedték, és volt kísérője: testvérei, iskolatársa, vagy egy-egy falubeli asszony. A zord időjárás esetén sem hanyagolta el a szentmisére járást.
„A pusztai szomszédok be-bejártak hozzájuk. Bódiné az utolsó falatját is odaadta volna a szegényeknek. Csak egyetlen szót kellett szólni és mindent megtett, ami tőle tellett. Segített a házimunkák elvégzésénél, kölcsönadott ezt-azt.
Az ilyen látogatások alkalmával mind többen látták Magdit térden állva imádkozni. Nem számított neki, hogy mások is vannak a szobában. Csak éppen ránézett tágra nyílt, nagy fekete szemével a belépőre; némán köszöntötte és zavartalanul folytatta, amit abbahagyott. Órák hosszat képes volt így maradni.
– Néha attól tartottam, hogy megfázik a szoba hideg földjén és rongyot tettem térde alá – mondja az édesanyja. Kedves egyszerűséggel intette is leányát:
– Miért imádkozol oly sokat, hiszen nincsen neked annyi vétked?!
– Édesanyám, sokat lehet imádkozni, de eleget soha – válaszolt.”

(Részlet P. Temesi József S.J.: Tanúságtétel liliommal, vérrel c. könyvéből)
